Alappróba
Higiénia
Görög eredetű szó, amely az egészség megőrzésére, a fertőzések elkerülésére irányuló tisztaságot, illetve ennek előírásait foglalja magába.
Alapszabályok az egészséges életmódhoz:
· Ahhoz, hogy egészségesek lehessünk és mások segítségére is siethessünk, ahhoz elsősorban az szükséges, hogy magunk is erősek, edzettek legyünk.
· Rendet és tisztaságot tartsunk magunk körül. Ha mindennek tudjuk a helyét, azzal időt is megtakaríthatunk, mikor keresünk valamit. A szemét a betegségek (kórokozó baktériumok, élősködők) melegágya.
· Legyünk minél többet friss levegőn (kirándulás), gondosan szellőztessünk.
· Töltsünk sok időt, napon, de a napozást csak mértékkel, a túl sok abból is megárthat.
· Táplálkozzunk egészségesen, fogyasszunk vitamindús ételeket (zöldség, gyümölcs), kerüljük a nehéz, zsíros ételeket.
· Fontos a sok alvás, naponta legalább 9-10 óra szükséges. Az éjfél előtti alvás nagyon fontos, ezért inkább feküdjünk le korán, így reggel több időnk van, a nap nyugalmasan indul, nem kell rohanni.
· Étkezések előtt mossunk mindig kezet. Étkezés után, de legalább reggel és este alaposan mossuk meg fogainkat.
· Zsebkendőnkkel mást (pl. cipő) ne törölgessünk, az nem törlőrongy. Ha papírzsebkendőt használsz, úgy ezt megteheted, de ezt követően dobd a szemétbe!
· Orrunkban nem turkálunk, az ízléstelen és egészségtelen.
· A fülünket sem piszkáljuk, azzal nagyobb bajt okozhatunk.
· Lélegzetet lehetőleg az orrunkon vegyünk, így a levegő felmelegszik, párássá válik, a szennyeződéstől az orr megszűri azt.
· Kezünkkel a szánkba ne nyúljunk. A ceruza és toll végét ne rágjuk.
· Az ujjunkat lapozáskor, pénz számlálásakor ne nyálazgassuk.
Alapfokú elsősegély (alapelvek, egyéni elsősegély-felszerelés, kötszerek használata)
Alapelvek:
A csapat tagja, ahol tud, segít. A segítséghez bizonyos ismeretekre van szükség. Mindenki megszerzett tudásához mérten segítsen, a nála nagyobb tudással rendelkezők utasításait végezze el. Nagyon fontos, hogy fellépésünk során viselkedjünk nyugodtan, határozottan, megnyugtatóan. Az egyik legfontosabb szempont a gyorsaság.
- Először próbáljunk meg tájékozódni, hogy mi történt, milyen sérülést kell ellátni.
- Mérjük fel, hogy milyen további veszély fenyegeti a sérültet és az elsősegélynyújtót.
- Szükség esetén gondoskodjunk a mentők, tűzoltók és a rendőrök értesítéséről.
- A sérültet ülve, vagy fekve lássuk el, nehogy elessen, ami további sérüléshez vezethet.
- A sérülttel úgy foglalkozzunk, hogy további fájdalmat, nagyobb bajt neki ne okozzunk. Mozgatni csak a lehető legszükségesebb mértékben szabad.
- Amennyiben szükséges, bizonyos ruhadarabokat el kell távolítani. A vetkőztetés az egészséges végtagon kezdődjön és a sérültön fejeződjön be.
- A baleset helyszínétől lehetőség szerint tartsuk távol a tömeget, a helyszínt csak olyan mértékben változtassuk meg, amennyire a segítségnyújtáshoz azt feltétlenül szükséges.
- A baleseti helyszínt figyeld meg, ezzel esetleg segíteni tudsz a körülmények felderítésében, de vigyázz, ezzel időt ne veszíts.
- Ha többen vagytok, a feladatokat osszátok meg.
- A szakképzett segítség (orvos, tűzoltó) megérkezésekor pontosan számolj be a történtekről, körülményekről, add át a helyedet, de szükség esetén légy kész további utasítások teljesítésére is.
Egyéni elsősegély-felszerelés:
A csapat tagjainál legyen kisebb sérülések ellátásához szükséges felszerelés. Túlzásokba ne essünk, ennek is bele kell férnie abba a csomagba, amit cipelünk! Legyen benne steril kötözőpólya, ragtapasz, gyorstapasz, esetleg vatta. Fontos, hogy ha valaki szed valamilyen gyógyszert, az is kerüljön a csomagba, és erről az ott levő vezető (őrsvezető, parancsnok) is tudjon.
Kötszerek használata:
A felületes bőr-, vagy mélyebb szöveti sérülések tisztítására, fedésére, a vérzés csillapítására, illetve törések esetén rögzítésre használhatunk kötszereket.
Sérülés esetén fontos a seb kitisztítása, mely steril vattával, gézzel történhet, a seb közepétől a sebszél felé irányuló mozdulatokkal. Ha idegen test (kavics) van a sebben, azt steril gézzel megfogva távolítjuk el. A sebre steril gézt helyezünk, majd azt pólyával rögzítjük. Kisebb sérülés esetén gyorstapaszt is használhatunk.
Súlyosabb sérülések, törések esetén az ellátást bízzuk ebben jártas társunkra, vezetőnkre.
I. próba
Higiénia - Egészséges életmód
Egyéni és csoportos higiéné
L. alappróba, valamint:
Ép testben ép lélek!
A tisztaság, a higiéné nagyon fontos az egyén és a csoport részére. Fontos, hogy ápoltak, tiszták legyünk, ezzel óvjuk saját és társaink egészségét.
Tisztálkodás
· Fürdés
o A bőr faggyú- és verejtékmirigyei váladékot termelnek, mely magát a bőrt védi bizonyos káros hatásoktól. Ebbe azonban kórokozók és por tud beleragadni, így ezek eltávolítása fontos.
o A ruhával fedett testtájakat naponta ajánlott megmosni. A zuhanyzás jobb, hiszen akkor folyamatosan tiszta vízzel mossuk testünket. 35-39 fokos víz a legkedvezőbb.
o A nem fedett testtájakat akár többször, kezet szükség szerint, alaposan érdemes megmosni.
o Túlzásba vinni ezt sem érdemes, hiszen a tisztálkodószerek túlzott használata a bőrt kiszárítja, védekezési képességét rontja.
· Törölközés
o Testünket mindig szárazra töröljük
o A törölközés felülről lefelé történjék
o Nagyon fontos a hajlatok gondos megtörlése, az esetleges gombásodás megelőzésére
· Hajápolás
A haj a fejünket télen a hidegtől, nyáron a melegtől védi. Fontos az ápolt külső. Az emberek egymásról szerzett első benyomásaikat leginkább a haj megpillantásából szerzik!
o Hajat 7-10 naponként, a hajnak megfelelő samponnal mossunk.
o Fésülködés naponta, hosszabb haj esetén naponta 2x ajánlott.
o A hajat mindig töröljük szárazra!
· Szájápolás
o A fogak tisztulásának természetes módja a rágás. Ez azonban nem elég az ápoltság kellő eléréséhez.
o Naponta legalább kétszer, de akár minden étkezések után javasolt a fogmosás (elöl-hátul, kívül-belül, alul-felül). Amennyiben evés után nem mosunk fogat, úgy legalább a száj kiöblítése javasolt.
Csoportos higiéné
A közösség helyek (terem, folyosó, konyha, fürdő, WC) rendezetten tartása fontos. Éppen ezért igyekezzünk magunk után ezeket a helységeket tisztán hagyni.
Tisztaságot, rendet tart a szobájában
· Tartsunk rendet magunk körül. Így dolgainkat könnyebben találjuk meg. Ha egy rendezett helyen vagyunk, úgy sokkal jobban érezzük magunkat, mint egy olyan szobában, ahol nem tudunk a kacatok között elmenni. Ha mindennek tudjuk a helyét, azzal időt is megtakaríthatunk, mikor keresünk valamit.
· A tisztaság nem csak saját magunk tisztántartására korlátozódik. Fontos, hogy környezetünket, szobánkat, közös helységeinket is tisztán tartsuk. A szemét a betegségek (kórokozó baktériumok, élősködők) melegágya, ezért a tisztaság egészségünk megóvását is szolgálja.
Elsősegély
Ahhoz, hogy mások segítségére is siethessünk, ahhoz saját egészségünkre kell vigyáznunk.
Alapelvek, magatartás baleset helyszínén, segélyhívás módja:
A csapat tagja, ahol tud, segít. A segítséghez bizonyos ismeretekre van szükség. Mindenki megszerzett tudásához mérten segítsen, a nála nagyobb tudással rendelkezők utasításait végezze el. Nagyon fontos, hogy fellépésünk során viselkedjünk nyugodtan, határozottan, megnyugtatóan. Az egyik legfontosabb szempont a gyorsaság.
- Először próbáljunk meg tájékozódni, hogy mi történt, milyen sérülést kell ellátni.
- Mérjük fel, hogy milyen további veszély fenyegeti a sérültet és az elsősegélynyújtót. Soha ne kockáztassuk életünket, egészségünket, hiszen, ha mi is megsérülünk, úgy segítséget sem tudunk nyújtani!
- Szükség esetén gondoskodjunk a mentők, tűzoltók és a rendőrök értesítéséről.
- Mentők: 104, Tűzoltók: 105, Rendőrség: 107, Központi segélyhívó: 112
- mondd be a nevedet
- a helyszínt (cím, út, kilométer, legközelebbi helység neve)
- a telefonszámot, amiről beszélsz
- a baleset jellegét, a sérültek számát, állapotukat
- tájékoztass a helyszínen leselkedő egyéb veszélyekről (gázömlés, olajos úttest, leszakadt villamosvezeték)
- ha terepen történt a baleset, állapodj meg a konkrét helyről, ahol a segítséget várjátok és onnan a baleset helyére vezetitek a segítőket
- A sérültet ülve, vagy fekve lássuk el, nehogy elessen, ami további sérüléshez vezethet.
- A sérülttel úgy foglalkozzunk, hogy további fájdalmat, nagyobb bajt neki ne okozzunk. Mozgatni csak a lehető legszükségesebb mértékben szabad.
- Amennyiben szükséges, bizonyos ruhadarabokat el kell távolítani. A vetkőztetés az egészséges végtagon kezdődjön és a sérültön fejeződjön be.
- A baleset helyszínétől lehetőség szerint tartsuk távol a tömeget, a helyszínt csak olyan mértékben változtassuk meg, amennyire a segítségnyújtáshoz azt feltétlenül szükséges.
- A baleseti helyszínt figyeld meg, ezzel esetleg segíteni tudsz a körülmények felderítésében, de vigyázz, ezzel időt ne veszíts.
- Ha többen vagytok, a feladatokat osszátok meg.
- A szakképzett segítség (orvos, tűzoltó) megérkezésekor pontosan számolj be a történtekről, körülményekről, add át a helyedet, de szükség esetén légy kész további utasítások teljesítésére is.
Horzsolás, sebtisztítás, tisztántartás, szálka
A horzsolás felületes bőrsérülést jelent. A vérzés általában enyhe, hajszálerekből indul ki. Ennek ellátása során fontos a seb kitisztítása, mely steril vattával, gézzel történhet, a seb közepétől a sebszél felé irányuló mozdulatokkal. Ha idegen test (kavics) van a sebben, azt steril gézzel megfogva távolítjuk el. A sebre steril gézt helyezünk, majd azt pólyával rögzítjük. Kisebb sérülés esetén gyorstapaszt is használhatunk.
Szálka famunka közben mehet a kezünkbe. Eltávolításakor fontos, hogy – különösen régi fa esetén – a szálka egészét el tudjuk távolítani. Amennyiben ez nem sikerül, úgy a hámréteg csekély felszakításával távolítsuk el a maradékot.